jamekka - Mesék szép történetek,egy nyugodt pont a világ széles hálóján

Alig ment el Télapóka, még a nyoma itt a hóba', kezdődik a sürgés-forgás.  Lótás-futás, csomaghordás.  Minden boltban, áruházban hangos vásárlási láz van.  Oda se a hónak, szélnek, még a hidegtől se félnek.  Virradattól estelig tér és utca megtelik kicsinyekkel és nagyokkal, sokasodó csomagokkal.     Míg künn a hópihe rebben, odabenn a kis kezekben malacpersely ontja kincsét.  Egyik-másik tele sincs még.  No de mindegy.  Hull a fényes tízfilléres, húszfilléres.     Fiúk, lányok, jó barátok elmesélik, ki mit látott.  Ki mit venne, mit szeretne, hogyha sok-sok pénze lenne.  Néha nem is pénz kell ehhez.  Elég a nagy szeretethez egy-egy ötlet, szorgalom.  Az asztalon nagy halom színes papír, tarkabarka.  Tomi adja jobbra-balra.  Misi nyírja, Zsuzsi hajtja, Pál tekeri, Ferike meleg enyvvel keni be, és a végén a kis Teri, mint egy mesebeli törpe, leragasztja szépen körbe.  Klára fűzi selyemszálra, s el is készül nemsokára anyunak a meglepetés.  Nem is drága, nem is nehéz!  Lám, reggeltől délutánig a papiros gyönggyé válik.  Igazgyöngy lesz anyu nyakán, s jobban örül talán-talán, mintha pénzért vették volna a csillogó ékszerboltba'.     Hát nagyanyó mit csinál?  A két keze meg nem áll.  Öt kötőtű  körbe-körbe, horgolótű föl-le, föl-le ugrándozik, versenyt szalad.  Sietteti a fonalat.  A gombolyag nesztelenül futkároz a lába körül.  Kanyarodik, csavarodik, amíg be nem alkonyodik.  Dehogy pihen!  Soha ilyen lóti-futi kedve nem volt, míg egy helyben búsan kuksolt.  Unatkozott épp eleget, rozmaringos ruhák megett nagyanyóka szekrényébe'.  De most kimegy végre-végre az utcára, játszótérre.  Hóba, fagyba ha kis sapka lesz Sárika feje búbján, elkíséri minden útján.  Melegíti, vigyáz rája, s vele, egy az iskolába.     Alighogy elkészült, máris nőttön-nő a gyapjúsál is.  S a varrótű?  Az se rest.  A cérnával futni kezd.  Bújócskázik be-ki, be -ki, ha nagyanyó öltögeti.  Nincs a táncnak hossza-vége, míg a fodros kis kötényke, ruha, cipő, új kabátka rá nem kerül a babákra.  S nem tudja más, csak a kályha, hogy ameddig melegedik, nem szunyókál, pedig-pedig nap nap után ez a látszat, míg mellette dudorászgat.     Apu s anyu délután sétálgatni megy csupán.  Milyen furcsa, hazatérve a sok csomag alig fér be.  Jut pincébe, fáskamrába, nem is tudják hamarjába: hova dugják?  Hová tegyék?  Hej!  Mert a hely sosem elég.  Rejtegetik, cserélgetik, míg csak be nem esteledik.  Ha már alszik a ház népe, nincs a szónak hossza-vége.  Anyu egyre sugdos-dugdos.  Apuka papucsban futkos.  Fejét fogja, kulcsokat hoz.  Lassan illeszti a zárhoz.  Mi tagadás, kicsit álmos.     Ami még sincs zár alatt, arra másnap ráakad polc felett és polc alatt más, ki ott keres helyet.  S tanakodik: - Mi lehet? - Tűnődik egy darabig: - Kié lehet? Mi van itt?  Hogy lehetne belelátni, papíron át kukucskálni?  - Fogadkozik: - Legyen bármi, a karácsonyt meg kell várni!  Lári-fári!  Hány nap van még?  Már nem is sok.  Kilenc, nyolc, hét, majd meglátja, ha szabad, a csillogó fa alatt.     Hanem éjjel álma nehéz, fogadalma semmibe vész.  Hiszen kicsiség az egész.  Mért töltené heteken át álmatlanul az éjszakát?  Nyugodtabb lesz éje, álma, ha meglátja, mit tett oda nénje, bátyja.     Dehogyis vár karácsonyig.  Lassan odalopakodik.  Lábujjhegyen, észrevétlen.  Jó, hogy senki más nincs ébren.  De lám!  Csodák csodájára, már csak hűlt helyét találja!  Visszasompolyog az ágyba.     Ő is mindent rejtekhelyre tesz, hogy senki meg ne lelje.  Végül ki-ki alig tudja, féltett titkát hová dugta.  Utolsó nap gondot ad, hol is az a sok csomag?     Mert a napok folyvást fogynak.  Mind kevesebb lesz a sok nap.  Egyik fut a másik után, s holnapután egyet kell aludni csupán.  - Már egyet sem!  Csengős szánon – hipp-hopp! - itt van a karácsony.

 

K. H. WAGGERL - Mi kacagtatta meg a Jézuskát?


József úton volt Máriával, hogy Betlehemben közölje: Dávid családjából származik. Ezt a hatóságok ugyanúgy tudhatták volna, mint a magunkfajta emberek tudják, hiszen oly régóta benn van ez az Írásban. Ekkoriban jött le Gábor arkangyal – ismét titokban – az égből, hogy utánanézzen az istállónak, amelyben a Szent Család fog lakni. Még ennek a tisztán látó arkangyalnak is nehéz volt fölfognia, hogy miért a legszánalomraméltóbb istállóban kell az Úrnak világra jönnie, és miért csak egy jászol a bölcsője. Legalább a szeleknek akart parancsolni, hogy ne süvítsenek olyan gorombán a réseken, a felhők pedig nehogy meghatódjanak és nehogy elárasszák könnyeikkel a gyermeket. Amikor végre fény gyúlt koponyájában, figyelmeztetni kellett még egyszer, hogy csak szerényen világítson és ne olyan fényesen kápráztasson és ragyogjon, mint a karácsonyi csillag.

Az arkangyal kiugrasztott az istállóból minden állatot: a hangyákat, a pókokat, az egereket. Elképzelhetetlen, mi történhetett volna, ha egy egér idő előtt megijeszti Máriát. Csak a szamár és az ökör maradhatott benn. A szamár, mert később szükség volt rá az Egyiptomba való meneküléshez; és az ökör, mert olyan óriási nagy volt, hogy az összes mennyei seregek sem tudták volna elvinni a helyéről.

Végül egy sereg angyalkát helyezett el sorban a tető peremén. Valami kisfajtájú angyalkák voltak, olyanok, melyek csak fejből és szárnyból állnak. Csendben kellett ülniük, figyelniük, s rögtön jelt kellett adniuk, mihelyt valami gonosz megtámadta a gyermeket meztelen szegénységében. Még egyet pillantott az angyalok körére, aztán megemelte szárnyait és elsuhogott onnan.

Jó volt így. Jaj, de mégsem egészen, mivel a jászol alján a szalmában egy bolha aludt. Ez a parányi szörny megmenekült Gábor angyal elől. Persze, ez érthető is. Hisz mikor volt dolga egy arkangyalnak bolhával!

És amikor a csoda megtörtént és a gyermek testet öltve feküdt a szalmán oly vonzó és megható szegénységben, az angyalok egészen oda voltak az elragadtatástól, s galamb módjára körülrepkedték a jászolt. Némelyik balzsamillatot legyezgetett a gyermekre; a többiek megigazgatták a szalmát, hogy egy szál se nyomhassa vagy szúrhassa meg.

Az ezzel járó zizegésre azonban felébredt az álomban alvó bolha. Halálra rémült, mivel azt hitte, kergetik, mint ahogy ez vele gyakran megesik. Körbeugrált gyorsan a jászolban, kipróbálta minden tudományát, azután a végső szükségtől hajtva belebújt a Kisjézus fülébe.

„Bocsáss meg! – suttogta izgatottan –, de nem tehettem mást; megölnek, ha elcsípnek. Rögtön eltűnök újra, isteni felség, csak hadd nézzek körül, hogyan tehetném ezt meg.”

Körülnézett tehát és már meg is volt a terve. „Hallgass ide, – mondta. – Ha minden erőmet összeszedem és te csöndben maradsz, akkor talán el tudnám érni Szent József feje búbját. Onnan pedig az ablak-keresztet vagy az ajtót.”

„Ugorj csak! – mondta a gyermek, úgy, hogy csak a bolha érthette meg. – Csendben maradok.” A bolha ekkor ugrott, de nem tudta elkerülni, hogy meg ne csiklandozza közben egy kicsit a gyermeket.

Ebben a pillanatban az Istenanya fölrázta álmából jegyesét:

„Ó, nézd csak! – mondta Mária lelkendezve – már nevet.”

 

"A legszebb ünnepi szimbólum a karácsonyfa. Amely, bármely hihetetlen, alig 400 éve jelent meg a keresztény világban. Ez azonban nem zárja ki, hogy a karácsonyfa gyökerei nem az elmúlt évezredekbe nyúljanak vissza. A régi rómaiak például babérkoszorút díszítettek fel, ami az élet megújulásának jelképe volt.A karácsonyfa mai változata Németországból származik. Feltehetően Luther Márton, a protestáns vallásreformer állított először karácsonyfát. A XVII. századra a német evangélikusok körébe a karácsonyfa már jórészt tradícióvá vált.Magyarországon a XIX. század második felében vált igazán hagyománnyá fenyőfát díszíteni. Hazánkban az első óvoda megalapítója, Brunszvik Teréz állított először karácsonyfát 1824-ben. De igazán csak 1867 után terjedt el, először csak a nemesi és a nagypolgári lakásokban, majd kis idő múlva a társadalom széles körében.A karácsonyfadísz kezdetben alma, dió, mézeskalács, gyertya volt. A karácsonyfa díszítése sokat változott az elmúlt évek alatt. A korábbi díszeket felváltották a szupermarketekbe kapható színes üveggömbök, szalagok, fából vagy textíliából készített díszek vagy akár a szaloncukor. A gyertya helyett napjainkban inkább égősort használnak, ami lehet színes, fehér de akár zenélhet is. A díszek nagyválasztékából mindenki megtalálhatja, a számára leginkább tetsző darabokat, így mindenki karácsonyfája olyan lehet, amilyennek mindig is megálmodta"

q

Friss idézetek,mesék történetek és minden más a Facebookon !!!!

Kövessetek ott is!

Köszönöm :)

 

http://www.facebook.com/pages/Mesékversek-szép-történetekEgy-nyugodt-pont-a-világ-széles-hálóján/263951940285978

Elolvasom »

"Ha az ember lelki vándorlása során olyan messze jutott, hogy mindazt, amit „magának”, amit a
maga lényiségének nevez az érzéki létben, emlékként hordja magában és egy immár megszerzett
fölérendelt „Én”-ben éli át magát, úgy arra is képessé válik, hogy az élet érzéki földi léten túli lefolyásának
a látásához eljusson. Szellemi pillantása előtt felmerül a tény, hogy jelenlegi érzéki létét a
maga másik léte előzte meg a Szellemi Világban. És, hogy ebben a szellemi létben vannak meg az
érzéki lét kialakulása számára szolgáló valódi okok. Megismeri a tényt, hogy ezt az érzéki létet,
melybe lépett, s azt megelőzően, hogy érzéki testet kapott volna, élt már, tisztán szellemi módon, az
ember. – Az, hogy most milyen az ember, ilyen vagy olyan képességével, ezekkel vagy azokkal az
ösztönökkel, mindezt olyan létben látja előkészítve, melyet előzőleg egy tisztán Szellemi Világban
élt át. Az érzéki világba belépését megelőzően szellemileg élő lényként látja magát, aki azokkal a
képességekkel és lelki sajátosságokkal, amiket magunkon viselünk és a születés óta fejlesztettünk
ki, törekedett érzéki lényként élni. Tévedés áldozata volna, aki esetleg azt akarná mondani – „hogyan
is törekedtem volna olyan képességeket és ösztönöket szerezni a szellemi létben, amik most,
hogy magamon hordom őket, egyáltalán nem tetszenek”. Nincs jelentősége, hogy a léleknek az érzéki
létben tetszik-e valami vagy sem; szellemi létbeli törekvéseinek egészen más szempontjai vannak,
mint utóbb az érzéki létben. A tudás és akarás módja a két világban teljesen eltérő. A szellemi
létben tudjuk, hogy összfejlődéséhez az embernek szüksége van az érzéki életre, mely azután a lélek
számára esetleg szimpatikusan vagy nyomasztóan zajlik le az érzéki létben; és mégis törekszik
rá, mert a szellemi létben nem a szimpatikusra és kellemesre, hanem arra tekint az ember, ami lényének
helyes fejlesztéséhez szükséges.
Hasonló módon vagyunk az élet eseményeivel. Az ember látja ezeket és áttekinti, ahogyan a
szellemi létben a szimpatikusat és a nem szimpatikusat is előkészítette magának, ahogyan saját maga
idézte elő az eszközöket, amik okozzák, hogy az érzéki létben az egyik vagy a másik boldog
vagy fájdalmas történést átélje. Itt is, amíg pusztán az érzéki létben éli magát át az ember, felfoghatatlannak
találhatja, hogy ilyen vagy olyan élethelyzetet önmaga készített volna elő; a szellemi létben
azonban elégséges mértékben volt meg számára az, amit érzékfeletti belátásnak nevezhetünk,
hogy ezt mondhatta magának: a fájdalmasat, vagy kellemetlent végig kell csinálnod, mert
összfejlődésedben csak az ilyen átélés vezet egy lépcsővel tovább. Az érzéki létből származó puszta
megítélésből sohasem ismerhetjük meg, mennyiben viszi előre egy földi élet összfejlődésében az
embert."

Rudolf Steiner

Kedves vendégek a régi Facebook oldal megszünt.

Az új itt érhető el:

http://www.facebook.com/pages/Mesékversek-szép-történetekEgy-nyugodt-pont-a-világ-széles-hálóján/263951940285978

 

 

Hányszor történt veled valami olyasmi, amit nem szerettél? És hányszor volt, hogy a kezdeti negatív tapasztalat gazdagabbá tett téged, új lehetőségeket kínált: 
- erősebbé tett 
- megismertetett új emberekkel 
- lehetővé tette, hogy tisztábban lásd az emberi természetet 
- képessé tett rá, hogy mélyebben megértsd a saját létedet. 
A helyzetek és körülmények nem rosszak. A döntéseid, ahogy azokat kezeled, irányítást biztosítanak a számodra, és lehetővé teszik, hogy megszabadulj minden negatív dologtól. A békéhez vezető úton ne hagyd, hogy látszólag negatív események átvegyék fölötted az irányítást, és uralni kezdjék a gondolkodásodat. Ehelyett inkább arra figyelj, hogyan fejlődhetnél tudatosan a tapasztalat által! 

Szerző: 
Scott Shaw

 

 

 

''Egy idő után megtanulod a finom külömbségtételt a kézfogás és az önfeláldozás között. 

És megtanulod, hogy 
a vonzalom nem azonos a szerelemmel 
és a társaság a biztonsággal. 

És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét 
és a bók nem esküszó. 

És hozzászoksz, hogy 
emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget 
a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével. 

És belejössz, hogy a tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez. 

Egy idő után kitapasztalod, 
hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér. 

Műveld hát saját kertecskédet, magad ékesítsd fel, 
ne mástól várd, hogy virágot hozzon Neked! 

És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz..... 

Hogy valóban erős vagy. 

És valóban értékes.'' 

(Veronika A. Shoffstall)

Nyomj egy like-ot az új Facebook oldalra!

Klikk a Facebook ikonra jobbra! ---------> :)

 

 

 

"Kedves Anyu és Apu! 6 hetesen magatokhoz vettetek, sokat játszottam a gyerekekkel, és nagyon boldog voltam Veletek. Ahogy tovább nőttem, egyre nőtt a mozgás igényem és vele együtt az étvágyam is. A gyerekek nem akartak velem játszani, ha odamentem egy simiért, sokszor még belém is rúgtak. Aztán egy napbeültettetek a kocsiba. Én olyan boldog voltam, végre hónapok ótaelőször látok mást is a kennelen kívül. Az autópálya szélén álltunk meg. Eldobtátok a labdámat. Futottam utána, de mire visszaértem, Ti mársehol sem voltatok. Kétségbeesetten rohangáltam a kocsik között, labdával a számban. Az autósok dudáltak, de volt olyan is, aki még rá is gyorsított. Ki akartam futni az út szélére, mert nagyon féltem. Hirtelen egy hatalmas ütést éreztem az oldalamon, és többet nem tudtam felállni. Nagyon nehezen kikúsztam az út mellé. Próbáltam utánatok menni, de nem sikerült. Körülöttem minden véres volt. Fáztam, sötét volt és féltem. A labdámat még mindig fogtam, biztos voltam benne, hogy visszajöttök értem. Hiába nyüszítettem, ugattam, senki nem állt meg segíteni. Többórás fekvés után megállt mellettem valaki, nem törődve a vérrel és a sárral, betett az autóba. Egy fehér köpenyes férfi szaladt a kocsihoz, amikor megálltunk. Már csak a fejét csóválta. Új gazdám, aki 15 perce ismert, nagyon sírt és megölelt. Csak akkor engedtem el a labdámat, hogy megnyaljam a kezét, hogy azt tudjam neki mondani: "Köszönöm". Aztán elaludtam, az utolsó dolog, amit hallottam, gazdám kétségbeesett zokogása volt. Már nem félek, nem fázom és nem fáj semmim sem. Meghaltam. Talán ha nem rágom szét a cipőket és nem eszem annyit, még mindig élhetnék. . .